Ma megint biciklivel indultam...

...és most be is értem. Reggel kértem az Urat, hogy óvjon meg minden veszélyes helyzettől. Kértem azt is, hogy ha nem akarja, hogy biciklivel jöjjek, akkor szóljon. Nem szólt, viszont vigyázott rám. Egy necces helyzet sem volt egász úton. Persze nem voltam azért teljesen nyugodt. Legalábbis ott, ahol a bicikliút vagy a járda (amin muszáj mennem, mert nincsen más) keresztez valamilyen utcát/utat.

Hálás vagyok! Igazából ez is mutatja milyen Isten kegyelme. Ő ad valamit, mi pedig utána vagyunk hálásak. Mindig Ő kezdeményez, mi meg válaszolunk rá. Ő megbocsájt, mi elfogadjuk. Ő szeret, mi viszont szeretjük. Ezt kell megérteni: nem Istenen múlnak a dolgok, hanem rajtunk. Ő ott vár, sőt elénk jön. Mi döntünk, hogy elmegyünk-e mellette vagy átöleljük. Úgy, mint a tékozló fiúnál. Olvassátok el hogyan szól az Úr!: Lk15,11-32

 11Majd így folytatta: "Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. 13Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. 14Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. 15Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. 16Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. 17Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. 18Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. 20Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. 21Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. 23Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, 24hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. 25Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. 26Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. 27Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. 28Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. 29De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. 30Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - 31Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. 32S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült."

Kegyelem?

Kegyelem. Mi is az a kegyelem? Philip Yancey k9nyvét olvasva bennem is felvetődik, hogy mi is egyáltalán a kegyelem. Kicsit butának érem magam, mert nem tudok rögtön egy kerek Lélek által belémtáplált szívből hitt és értett választ adni. Szomorú, mondhatnám, de elrendezem magamban annyival, hogy lelki érettségem és kapcsolatom Istennel még nem olyan mély, hogy erre megfelelően tudjak válaszolni. Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk az ördög által lekicsinyíteni bármit. Lehet, hogy még nem tartok ott mint mások, viszont tudok (és kérem Istent ezért) egyszer én is ott fogok. Köszönöm Istennek az eddigi ajándékati, ami által sokat értem lelkileg!

Szóval mi a kegyelem? Mi Isten kegyelme, melyet felajánl nekünk?

Isten megalkotott minket, hogy legyünk. Hogy miért, azt csak részben ismerjük, nem is biztos, hogy fontos nekünk. Megalkotott, és mi elindultunk a fejünk után, rombolva, gyilkolva egymást és egymás lelkét. És Isten nem azt mondja, hogy rohadjatok meg a pöcegödrötökben, amit csináltatok magatok köré, hanem megbocsájt. Megbocsájt, pedig nem kötelezte magát rá. Egyszerűen felajánlja, hogy segít nekünk. Tisztán szeretetből. Önzetlenül. Önzetlenül, hiszen mi nem tudunk neki semmit sem viszonozni. Semmit sem tudunk neki adni. Megpróbálhatjuk viszonozni szeretetét, de nem tudjuk. Ő akkor is szeret, ha elfordulunk tőle, ha szídjuk, átkozuk. Ő szeret, és vár türelmesen, megbocsájt, megszólít, simogat.

Sokan a világbból kérdezik, hogy: mit kaphatunk Istentől? Csak szabályokat, amiket be kell tartani. Nem lehet szabadon szexelni, nem lehet lopni, egymást átverni, utálni. Kedvesnek kell lenni. Hát igen, de azért ez nem így van. Ugyanis nem arról szól a dolog, hogy Isten mellett elkötelezve magunkat előveszünk egy nagy törvénykönyvet és mindent betartunk, ami benne van. Ettől mindenki megretten, hiszen tudja, hogy nem fog sikerülni, rögtön elbukunk már az elején. Akkor meg mi értelme? Vannak akik nagy lendülettel belevágnak a dologba és aztán belebuknak. Talán mindenkivel ez történik. Szar dolog! Akkor meg mi az értelme? Így nézve a dolgot, tényleg nincs neki.

DE, szerencsére nem erről szól a dolog. Isten tudja, hogy erre nem vagyunk képesek. Példa rá régtén az ószövetség. Nézzük meg, hogy hány embernek sikerült a dolog az ószövetségben. Nem soknak. Isten nem azt mondja, hogy nesze itt van 100000 szabály, amit tarts meg. Ő azt mondja, hogy segít, hogy megtudd, hogyan kellene élned. Átalakít belüről, átformálja a lényünket. Olyan dolgokat old meg bennünk, amikre mi nem vagyunk képesek. Kisöpri belőlünk mindazt, ami rossz. A félelmeinket, becsvágyunkat, gyűlöletünket. Olyan alaposan megváltoztat, hogy a végén (vége sosincs) visszanézve borzalmasnak látjuk azt amilyenek voltunk, és szörnyűnek amik még mindig vagyunk. De tudjuk, hogy Isten tovább formál minket, Lelke árad észrevétlenól is és formál. Ez alatt egyre jobban értjük, hogy mit szeretne Isten, hogy mit akart kezdettől fogva. Ne mat akarta, hogy sok ember egymás mellett éljen, hanem azt akarta, hogy egymással, egymásért éljünk. Hogy segítsük egymást, szeressük egymást. Én már látom, hogyan kellene élnünk. Tenni még nem tudok sokat, még sok bennem az átalakítanivaló. Amikor pedig már látjuk, hogy hogyan kellene élnünk, és milyen boldog világ lenne, akkor már magunk is úgy akarunk viselkedni, ahogyan Isten szeretné. Ezért pedig csak dícsőíteni lehet Őt. Hálásnak lenni a szabadulásért. Ő pedig pont csak ennyit kér viszonzásul. Tehát megteszünk dolgokat magunktól, mert látjuk, hogy ez a jó (nekünk is, mert rosszat tennie rossz nekünk is), és közben magunktól örülünk Istennek, hogí idáig eljuttatott. Semmi erőltetés nincs benne. Ez a szép benne! Isten nagyon kitalálta a dolgot! Áldott legyen a neve érte!

Idézet

A biciklis eset után BKV-vel jöttem be. Út közben Philip Yanceytől olvastam a Meghökkentő kegyelem című könyvet. (Az Istenre hangolva című könyvet már elolvastam, sajnos, vagy nem sajnos, így mással folytattam. Egyebként jó dolog, hogy feleségem vesz magának könyveket, én pedig elolvasom őket.) Találtam benne a tizedik oldalon egy mondatrészt, ami nagyon megfogott: "a jó forrása Isten kegyelmében, nem pedig önmagunkban keresendő". 

A bicikliért tényleg nem imádkozam!

Megint magas a vérnyomásom. Valószínűleg a mozgáshiány és a zabálás miatt. A zabáláést kicsit visszavettem, de teljesen feladni nem szeretném, ezért mozognom is kell.  A munkahelyem Budapest másik felén van, kb 1 óra 1:15 percet utazom BKV-vel egy irányba. Hetente kétszer autóval megyek, összesen 1:15 perc oda-vissza. Most kitaláltam, hogy biciklivel fogok járni dolgozni.

Ha bárki is úgy gonddolja, hogy rossz lehet biciklivel munkába járni, akkor igaza van. Bár én még nem jöttem be egyszer sem (ma terveztem, de erről később). Szombat és vasárnap kicsit ráedzettem a dologra: szombaton beállítottam az új bicajon mindent, vasárnap elmentem Újpest legszélétől a pesti rakpart kezdetéig. Úgy éretem, hogy menni fog másnap az Újpest legszéle-Lágymányosi híd út. Csak azért írtam ezt le, hogy lássátok mennyi referenziám van a dologban. Szóval, ez alatt a 2 alkalom alatt is megtudtam milyen szar biciklizni Budapestetn. Ki gondolná, hogy nem az öltözködés/izzadás/fáradás a probléma, hanem a biztonság. Ugyanis veszélyes dolog Budapesten biciklizni. A kertvárost kivéve mindenhol bicikliúton mentem, autók között sehol. És így is egyszer nem adtak nekem elsőbbségetó: a Duna Plázánál látott a velem egy iráynba haladó, jobbra kanyarodni kívánó bácsi), mégis befordult elém. Ez még nem is volt vészes, mert jól lehetett látni, viszont minden kereszteződésnél rámjön a para, hogy valaki balról/jobbról belémjön egy 1-2 tonnás fémdarabbal. Ez engem eléggé streszel. Amíg nem volt gyerekünk, addig nem voltam ennyira parázós, de most nem csak nekem lesz rossz (vagy éppen jó, ha utána az Úrhoz kerülök). Most már amiatt kell aggódnom, hogy mi lesz a gyerekkel nélkülem? Hogyan fognak a feleségemmel megélni? Milyen lelki károsodást szenved a gyerek, ha nem lesz apja?Persze az Úr vigyázni fog rájuk! De azért nem baj, ha kevesebbet szenvednek butaságom miatt.

Tegnap vagy ma reggel imádkoztam az Úrhoz, hogy vigyázzon rám az úton. Még arra is gondoltam, hogy a bicikli épségéért is imádkozom, de gondoltam, a lényeg, hogy én épen maradjak. Reggel aztán elindultam és 200 méter után esten egy csúnyát. Mindkét első lámpám porrá tört, a bicikli kormánya meglazult, és összekaristolódott. Ez volt a negyedik alkalom, hogy bicikliztem vele. Nekem nem sok bajom lett: bevertem a térdemet, a combomnak verődött a kormány, és a könyököm vertem be. Ez még a "semmi bajom" kategória. Az Úr vigyázott rám! Áldott legyen a neve örökké! A bicikliért pedig tényleg nem imádkozam! Legközelebb fogok!

Egy kis emlék a rosszból

Most beszélgettem egy munkatársammal. Volt pár dolog, amit meséltem neki a régi "barátaimról" és magamról. Itt egy lista, hogy mik is történtek ebben a társaságban:

• autólopás
• egymás átverése
• dísztárcsalopás
• autójellopás
• akik benzinkúton dolgoztak: kevesebbért tankolás a vevőnek; tankolás a kabát alatti kannába is; rosszul visszadás kasszánál; plusz dolgok kiszámlázása a kasszánál; számla nélküli árusítás, aztán pótlás a szemküzti boltból
• autólopás, az autó széthajtása, felgyújtása
• egymás barátnőjénelk elcsábítása
• egymás állandó fikázása és utálása
• autóalkatrészlopás
• körözött személy bújtatása
• nagyzolás

Szerencsére már rég kikerültem ebből a társaságból. Isten kiemelt onnan, és értelmet adott az életemnek, adott egy feleséget. Istennek legyek mindezért örök hálával!

Ha valaki olvassa ezt a blogot, írjon egy hozzászólást

Csak, hogy tudjam, hogy egyáltalán olvassa e valaki.

Köszönöm!

Miért is van ez a blog?

Éppen levelet írtam egy kedves barátomnak, és írtam neki a blogról is. Ekkor világosodott meg előttem valami.

Elkezdtem irni ezt a blogot, amit igazabol naplónak használok. Leírok benne ezt, azt. De igazából azért, mert nincs senki, akivel hitbeli témákrol tudnék beszélni beszelni. A gyülekezetben nem nagyon vagyunk otthon, nem nagyon ismernek minket, mi se nagyon erőltetjuk az ismerkedést. Az a fajta emberek vagyunk feleségemmel, aki nyitott, de azt szeretné, ha megszólítanák.

Valahogy úgy képzeltem eddig egy gyülekezetet, hogy a lelkész az uj gyülekezeti tagokat elhívja rendszeres beszélgetésre. Lehet, hogy a Fasorban túl nagy már a gyülekezet, és ezért nincs idejük mindenkire. Végülis 400 emberre 3 lelkész tényleg kevés. Sokszor gondolkodom rajta, hogy más gyülekezetbe kellene menni, egy kisebbe. Van is egy Káposztásmegyeren, most épül a templom. Meg kellene nézni.