Egy régi bejegyzés, amit nem tettem közzé eddig:
Sokat dühöngök a világon. Igazából az embereken és a viselkedésükön. Közben persze tudom, hogy én sem vagyok jobb/különb. Én is csak egy szerencsétlen, önző valaki vagyok.
Most olvasom Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című könyvét:
Igen nagy felfedezéseket tettem a könyv olvasása közben. Vonnegut...(hivjuk inkább Kurtnak, én nem szeretném, ha vezetéknevemen emlegetnének) Szóval Kurt nagy dolgokra jön rá, amik most engem megnyugtattak. Remélem örökre. Remélem soha nem fogok utálatal és gyűlölettel, felháborodva gondolni emberekre. Istenre pedig főleg nem szeretnék.
Bár nem tudok róla, hogy Kurt keresztény lett volna mégis rájött az igazságra. Az igazság az, hogy a világban minden a legnagyobb rendben van!
Igen, tényleg. Nem viccelek. Sőt Isten sem viccel ezzel. Ezt a világot Ő teremtette, amely az ember nelkül gyönyörű hely volt:
(1Mó 1:31) "És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap."
De csupa beprogramozott előlény (állatok, nővények) lakta. És bár Istennek tetszett, amit teremtett mégiscsak minden azt tette, ami bele volt programozva. A növéynek nőttek, az álltok leölték egymást. Egyiknek sem jutott eszébe mást csinálni. Ha Isten beprogramozta volna őket, hogy szeressék Őt, akkor szerették volna. Eszükbe sem jutott volna, hogy ne szeressék. De ez nem volt elég Őneki. Erre kitalálta, hogy teremt egy élőlényt, aminek saját akarata lesz. És majd ez az élőlény eldöntheti, hogy szeretni akarja e Istent. Szomorú lesz, ha egyesek nem fogják szeretni, de annál jobban fog örülni annak, aki szereti.
Én személy szerint úgy döntöttem, hogy szeretni fogom Őt!
