Pénteken megjött a céges autó. Olyan öröm töltött el 2 napig, hogy csak na. Bár tudtam, hogy vége lesz hamar. Hiszen csak egy használati tárgy. Már megtanultam, hogy az ilyen dolgok nem boldogítanak. Egy rövid ideig boldognak érezzük magunkat, de aztán elszáll a boldogság, és marad a valóság. Ilyekor szoktak sokan venni megint valamit.
Egyébként bolrzasztó boldogságérzés fogott el, amikor a kereskedő átadta az autót és magamra hagyott vele, hogy mehete vele, viszlát. Szerencsére eszembe jutott, kinek kell megköszönnöm elősorban, hogy megkaphattam az autót. Persze, hogy Neki! Rövid, de érzelmekkel teli köszönetet mondtam, aztán suhantam. Nem is, előtte még megköszöntem, hogy olyan főnököt adott, aki ezt elintézte nekem. Soha sem gondoltam volna, hogy ennyi évesen lesz egy ilyen autóm. Pontisítsunk: ilyen autóval járhatok én, meg a család. Nagy öröm volt feleségemnek is. Nagy a váltás a masik autóhoz képest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése